Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Az elmúlt száz évben nem történt ilyen mértékű biológiai katasztrófa az emberiséggel. Interjú.
„Több hónap telt el azóta, hogy megérkezett a járvány Magyarországra. Az emberek zöme a korlátozásoknak megfelelően otthon maradt. Ön hogyan élte meg az elmúlt heteket a karanténban?
Mint általában mindennek, a járványidőszaknak is megvolt a maga fejlődéstörténete, akár a száraz tényeket, akár a belső folyamatainkra gyakorolt hatásait vizsgáljuk. Most már azt mondhatom, hogy szerencsére egész jól vagyok, rengeteg gondolat, érzés ülepedett le bennem. A titok az, hogy nincs titok: globalizált, végletekig fogyasztásra épülő világunkban, ahol most túlcsordult a felszínesség, váratlanul be kellett húzni a satuféket. Az embereket figyelmeztették.
Figyelmeztette valaki – a Jóisten, a természet vagy a sors, ezt mindenki döntse el maga. Én sok magasságot és mélységet megéltem a karantén hetei alatt. Példának okáért elsőként azt, hogy ebben a rohanó, virtuális világban rengeteg alapvető értéket nem vettünk észre – hagytuk elsikkadni, elsiettünk mellette. Most a kényszerű bezártságnak köszönhetően alkalom adódott ezeknek az apró csodáknak a felfedezésére, elég, ha csak arra gondolok, ahogy a természet szép lassan magához tért, fellélegzett, az évszakok visszanyerték saját karakterüket. Ami viszont a koronavírust illeti, kezdetben engem is kifejezetten sokkolt, fogalmam sem volt, hogy hova vezet ez. Az elmúlt száz évben nem történt ilyen mértékű biológiai katasztrófa az emberiséggel.”